Megtalálták a templomalapító Jáki Nagy Márton sírját

Valószínűleg megtalálták az alapító Jáki Nagy Márton sírját és földi maradványait a Szent György-templomban, ezt a szenzációs bejelentést tették Jákon, a műemléki templomban zajló feltárások kapcsán

Az épületben hosszabb ideje tartó régészeti munka egyik legnagyobb felfedezése az elmúlt időszakban, hogy a déli toronyban, a valószínűleg az alapítót is ábrázoló falfreskók alatt, megtalálhatták Jáki Nagy Márton sírját és csontjait, mondta Papp Ildikó régész. Egy súlyos kőlapokkal fedett sírhelyet tártak fel a régészek, amely belül vakolt, koponyafülkés, láb felé többszörösen szűkülő téglasír, amelyben egy férfi csontjait találták. A szakemberek a leletek értékelése alapján jelenleg úgy gondolják, hogy a templom alapítójának a maradványai kerültek elő. Ráadásul a további feltárás során e sír alól egy újabb került elő, amelyben ezúttal egy női csontvázat találtak, arany ékszerekkel. Szakemberek feltételezése szerint a Ják nemzetség tagja lehetett az itt eltemetett nő. A jáki templom felújítása várhatóan 2022-ben fejeződik be.

VIDEÓ

Play Video