800 éve közöttünk – Ünnepelnek a domonkos szerzetesek

Kezdjük még régebbről a riportot: mi késztette Domonkost, hogy a 13. században új szerzetesrendet alapítson?

Domonkos jól képzett világi pap volt, hagyományos egyházi pályára készült, az 1200-as évek elején az egyik spanyol püspöki székhely káptalanjának volt a kanonokja. Idővel bizonyára püspök is lehetett volna belőle. Ebből a viszonylag kényelmes és biztonságos életmódból egy utazás zökkentette ki, püspökével a messzi északra, Dániába küldték egy diplomáciai ügyben. Útja során két fontos élmény érte: a mai Dél-Franciaország területén eretnekekkel találkoztak, északon pedig az Európa határainál élő pogány népekről szereztek értesüléseket. Ez felébresztette bennük a misszió iránti elköteleződést, visszatéríteni az Egyház eltévelyedett tagjait és megtéríteni a pogányokat. A kettő közül az eretnekek elleni küzdelem volt a sürgetőbb, ezt a munkát hamarosan meg is kezdték püspökével együtt az említett dél-francia területeken, de életes során végig ott lebegett a szeme előtt a pogány népek közé vezetett misszió gondolata. Sőt élete vége elé ez egészen konkrét célként fogalmazódott me: Magyarországra szeretett volna jönni, hogy részt vegyen a kunok megtérítésében.  

– Miben állt a rend vonzereje ami sikerre vezette őket? 

Az új rend – amelynek neve a Prédikátor Testvérek Rendje lett –  sikerét két dolog garantálta: egyrészt eredményesen léptek fel az eretnekekkel szemben, másrészt egy dinamikusan fejlődő közösséget hoztak létre. Az előbbi magyarázata abban rejlik, hogy az Egyház korábbi tekintélyelvű és sokszor erőszakos fellépésével szakítva, egyszerű szegénységben, az emberek adományaira hagyatkozva, gyalogosan járták a vidéket és hirdették Isten igéjét. Azaz apostoli életet éltek. Másrészt Domonkos (időközben püspöke hazatért és meg is halt) jól válogatott társakat gyűjtött maga köré, akik megfelelő képzettséggel rendelkeztek ahhoz, hogy hatásos válszt adjanak a a tévtanokat hírdető vándorprédikátornak, és ahhoz is hogy elnyerjék a helyi egyház, azaz a püspökök támogatását. Itt kell megmagyarázni a rend elnevezésének valódi jelentését: a prédikáció, az igehirdetés azaz az Egyház tanítóhivatalának gyakorlása  a korabeli viszonyok között (amikor az egyháziak nagy része is csak alapvető ismeretekkel rendelkezett) a püspöknek és a püspök által felhatalmazott – megfelelő teológiai képzettséggel rendelkező – prédikátoroknak volt fenntartva. Domonkos követői, a domonkosok vagy dominikánusok ilyen prédikátorok voltak. Ez a feladat a korabeli egyházi elit számára rendkívül vonzó kihívás volt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Domonkoshoz és társaihoz szinte tömegesen csatlakoztak kanonokok, prépostok és egyetemi tanárok. Az első magyar domonkos szerzetes is egyetemi tanár volt:  a rendben boldogként tisztelt Magyar Pál a bolognai egyetem jogász professzora volt a 13. század elején, ő akkor csatlakozott Domonkoshoz, amikor az az 1210-es években Észak-Itáliába tette át tevékenységének központját. Minden bizonnyal Magyar Páltól hallott Domonkos a kunokról, ekkor fogalmazódhatott meg benne a gondolat hogy ő is Magyarországra jön és részt vállal ebben a rendkívüli feledatban. Korai halála azonban megakadályozta ebben,  de rendtársai Magyar Pál vezetésével nyolcszáz évvel ezelőtt, 1221-ben útra keltek Magyarország felé. 

– A misszió – benne az, hogy Magyarországra is eljutottak a rend tagjai – alapvető feladata közé tartozott a rendnek? 

Ahogy láthattuk, az első magyar domonkosok a rendalapító személyes missziós célját valósították meg, amikor elkezdték a kunok térítését. Talán ez indokolja azokat a rendkívüli erőfeszítéseket és hatalmas eredményekt amelyek a rend első generációjához kapcsolódnak. És itt nem csak a kunok megtérítésére kell gondolni, hanem a Balkánon a bogumil eretnekek között végzett mubnkájukra, vagy akár Juliánusz barát és társai expedícióira. Valójában a rend egyfajta missziós rend volt. Az egyik rendtörténész ezt úgy fogalmazta ezt meg, hogy a 13. századi domonkosoknak hármas misszós célja volt, ebből kettő külső misszió, a pogányok illetve az eretnekek között, a harmadik azonban belső misszió volt, a hit elmélyítése az Egyházon belül. Nem véletlen, hogy a rend elsősorban városias településeken alapított kolostorokat, ahol a korabeli viszonyok között is nagy tömegek maradtak lelki szempontból ellátatlanul.

– Miért lett a domonkosok egyik központja Vasvár?

Vasvár sohasem volt központ, egy volt – a középkorban közel félszáz, az újkorban alig féltucat – magyar domonkos kolostor közül. Helyének kiválasztása azonban nem volt véletlenszerű, jól szemlélteti a helyi egyház és a rend együttműködését. A 13. század első felében-közepén a korabeli győri egyházmegye székhelyén és második számú egyházi központjában, a társaskáptalannal rendelkező Vasváron is megtelepedtek a domonkosok. Persze Vasvár megyeszékhely, királyi város és forgalmas piachely is volt, azaz ideális terep a prédikátorok számára. De a hely kiválasztásában szerepet játszhattak a korabeli közlekedési viszonyok is, Vasvár mellett haladt el azaz az – ma Katonák útja néven ismert – Itáliába vezető távolsági út, amely a rend központjaival való összeköttetést biztosította.

– A középkori dátumozással sok esetben gondban vagyunk. A vasvári kolostor alapításának pontos dátumát ismerjük-e?

 A rendi hagyomány IV. Béla királyt tartotta a vasvári kolostor alapítójának, és valóban ettől a királytól maradt fenn az első hiteles forrás, egy feltehetően 1254-ben kelt adománylevél a vasvári kolostorról. A királyi adomány azonban már az álló kolostort látta el további földbirtokkal, azaz az alapítás már jóval korábban megtörténhetett. Régebben ezt az adománylevelet – tévesen – 1244-re dátumozták, és az egyik rendtörténész – ugyancsak tévesen – ebből számította vissza az 1241-es alapítási dátumot. Ennek megfelelően 1941-ben meg is ünnepelték a kolostor fennállásának 700 éves évfordulóját, ahogy azt egy emléktábla is tanúsítja a templom oldalán. A kétségtelenül téves jubileum azonaban mégis valahogy gondviselésszerű volt, ugyanis a vasvári domonkosoknak sem 1951-ben sem 1954-ben nem lett volna már alkalma az ünneplésre, a kommunista rezsim ugyanis 1950-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. Ma annyit állíthatunk biztonsággal, hogy 1254-ben már kétségtelenül állt az épület, de a domonkosok vasvári letelepedésére jóval korábban, akár már a tatárjárás előtt sor kerülhetett.

– Milyen szerepet töltött be a Magyar Rendtartomány életében a vasvári kolostor?

 Ahogy említettem, Vasvár sohasem kapott központi szerepet a renden belül. De különlegességét éppen ez adja: a szegény és talán kissé mellőzött rendház 13. századi felépítése óta nem épült át nagy mértékben. És persze az is fontos, hogy nem pusztult el. A tipikus középkori magyar domonkos kolostor ugyanis az, amelyik a reformáció során kiürült, aztán a török háborúk következtében nyomtalanul eltűnt.  A vasvári ház is kiürült a 16. század közepére, de aztán végvárrá alakították, és így érte meg a domonkosok visszatérését a 17. század legvégén. Az ország mai területén a vasvári az egyetlen domonkos kolostor, amelynek a története a rend kezdetéig nyúlik vissza. Mondhatjuk azt is, hogy a vasvári domonkos kolostor a rend magyarországi folytonosságának jelképe. De fontos az épületegyüttes magyar építészettörténeti szempontból is, a templom és a kolostor egy jó részének külső falai a 13. század közepén épültek (azaz a jáki templommal egyidősek!), így jól tükrözik annak a korai domonkos és általában a koldulórendi építészetnek a képét, amelynek alig maradt emléke Magyarországon és Közép-Európában.

– Miben segítették az itt élők életét a vasvári domonkos atyák?

A középkorról keveset tudunk, aiig maradtak írott források. Az azonban biztos, hogy Vasvár egy fontos egyházi központ volt, a káptalannal, két plébániával, egy kápolnával és a domonkos rendházával. A domonkosok azonban még ilyen “kínálat” mellett is vonzók tudtak lenni! Van adat arról, hogy a káptalan tagjai panaszkodtak, a vasvári hívek szívesebben keresik fel a domonkosokat, mint a káptalan kissé félre eső templomát. A kétezres évek elején folytatott ásatások során rengeteg sír került elő a kolostor udvarán és egykori kerengőjében, köztük számos világi személy földi maradványai. Ez arról árulkodik, hogy sokan kötődtek a domonkosokhoz, akár mint világi harmadrendiek, vagy valamelyik egyházi társulat tagjai, gyanis csak ők részesülhettek abban a különleges kegyben, hogy a kolostorban temetkezhettek. És ne felejtsük el, hogy a vasvári domonkos templom már a kései középkorban búcsújáróhely volt, amely 1500-ban pápai búcsúengedélyt nyert mindazok számára, akik a templomban tisztelt Szent Vér-ereklyét felkeresik, ott imádkoznak és adakoznak a kolostor javára. 

Az újkorban még közvetlenebb volt a kapcsolat a vasváriak és a domonkosok között, ugyanis a török utáni visszatérésüktől egészen 1950-ig ők látták el a városi  plébánia vezetését. Ez azt jelentette, hogy nem csak a vasváriak lelki gondozásával foglalkoztak, hanem irányították a községi elemi iskolát, szerepet vállaltak a domonkos nővérek vasvári letelepítésében, egyházi társulatokat és világi egyesületeket szerveztek, szövetkezetet alapítottak és általában részt vettek a település közéletében és csinosításában. Természetesen a domonkosok voltak a gazdái évszázadokon keresztül a vasvári Szűz Mária-kegyhelynek is, sokat tettek azért, hogy a vasi-zalai határvidék búcsújáróhelye messze földön ismertté váljon.

– Emléküket őrzi a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, amely idén ünnepli alapításának 20 éves évfordulóját. Hogyan segítik az emlékezést és persze a jövő építését?

A gyűjteményt 2001-ben alapította a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége, egyrészt azzal a céllal, hogy funkciót adjon az akkor még jórészt üresen és lepusztult állapotban lévő kolostorépületnek, másrészt természetesen azért is, hogy elkezdjük összegyűjteni a rend szétszóródott kulturális értékeit. A szocialista rendszer ugyanis szörnyű pusztítást végzett ebben a  vonatkozásban is: a feloszlatott szerzetesrendek javait jobb esetben államosították, rosszabb esetben megsemmisítették vagy gondatlanul hagyták szétszóródni. Nagymúltú könyvtárak és levéltárak tűntek el, értékes műtárgyaknak veszett nyoma, rendkívüli szellemi értékek veszelődtek el. Mindebből igazán értékes és jelentős mennyiségű anyagot sikerült összegyűjteni az elmúlt húsz esztendőben, van itt a 11. századi kódextöredéktől a 20. századi műalkotásig számos érték.  Természetesen nem csak Vasvárról, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény az ország egész területéről gyűjti a domonkos emlékeket. Ezt az alkalmat is szeretném felhasználni arra, hogy biztassak mindenkit, aki valamit is megőzött a néhai domonkos atyák vagy nővérek hagyatékából, az egykori domonkos rendházak berendezéséből, könyvtárából, levéltárából, ajánlja fel gyűjteményünknek, itt  gondoskodni tudunk ezek hosszú távú megőrzéséről és szakszerű feldolgozásáról.

A vasvári kolostorban napjainkban a kutatók rendezett könyvtárat és levéltárat találnak, a látogatókat pedig az épület múltjához illő kiállítások fogadják. A jubileumra természetesen konferenciákkal, kiadványokkal és további kiállításokkal is készülünk. De legfőbb célunk, hogy egy szerzetesrend összegyűjtött kulturális értékein keresztül az Egyház sok évszázados kultúrateremtő munkáját mutassuk be. Napjainkban ez is az evangelizáció – vagy domonkos szempontból nézve: a prédikáció – egyik formája lehet.