Miklós: Vallásos családból származom, gyermekkoromban a lukácsházi templomba jártunk. Hosszú évekig ott álltam a Porpáczi plébános úr mellett, mint ministránsa. Egészen tinédzser koromig. Sajnos sok kortársammal együtt eltávolodtam a vallástól. Én is csak karácsonykor és húsvétkor mentem el a templomba. Hosszú idő kihagyása után találtunk vissza az egész családommal a valláshoz, a templomhoz.
Szilvia: Én nem vallásos családból származom. Magamtól kezdtem a hit keresésébe. De mégis, az igazán nagy fordulatot Mikivel való megismerkedésünk hozta. Kislány koromtól fogva az volt az álmom, hogy majd templomban fogok megesküdni. Miklós családjának biztatására, az ő segítségük hatására, általuk ismerkedtem meg jobban a keresztény hittel. Felnőtt koromban keresztelkedtem meg. Mindez Miklós édesanyjának a közbenjárására, segítségével történt. Végig tőle kaptam a segítséget. Aztán abban, hogy erősebben kötődjünk a vallásunkhoz, hitünkhöz, nagy szerepet játszott a kislányunk: Gréti. Mi vallásosnak éreztük magunkat, de templomba nem, csak ünnepeken jártunk. Gréti saját maga akart a hittanórákra beiratkozni és kérdezte, hogy járhat-e. Mi mondtuk, hogy mindenben támogatjuk, és tulajdonképpen így indultunk el ezen az úton. Egyszer csak ott találtuk magunkat a Székesegyházban. Annyira megfogott bennünket a légkör, hogy szükségét éreztük, hogy jöjjünk. Aztán az életünkben történt egy komoly nehézség, egy nagy betegségen estem keresztül, ami végül is még inkább Isten felé, a vallásosság felé vitt engem, minket.
Úgy érezte a betegsége idején, hogy érdemes Istenhez fordulni?
Sz.: Igen, teljesen bizonyos volt számomra. Amikor a műtétre vittek, a férjem velem volt, és tudtam, hogy velem van Ő is. Tudtam, hogy bent sem leszek egyedül.
M: A hit ebben az esetben is Szilviának a teljes lelki megnyugvást hozta. Nagy dolog volt számunkra, hogy visszakerülhettünk a templomba, hogy vasárnaponta részt vettünk a szentmisén. Szívesen hallgattuk Varjú Gábor atya prédikációit. Az ő gyakorlatias és az élethez közelálló prédikációi tartottak meg minket akkor ezen az úton.
Sz.: Számomra meglepő volt, hogy a prédikációkból mindig jött egy olyan mondat és egy olyan szó, amiben kapaszkodót találtam. Megtaláltam a kivezető utat a betegségből és mindabból, ami lenyomott volna. Mély segítséget, és segítő kezet tapasztaltam meg Gábor atyán keresztül. Mintha kinyúlt volna felém Isten keze. Ragaszkodom a Székesegyházban átélt hitbeli tapasztalatokhoz, de Gábor atyához is, mert hiszen ő erősített minket ebben.
M: Úgy tapasztaljuk, hogy tulajdonképpen minden atyától, akit hallgatunk, minden szentmisén kapunk valami olyan pluszt, amire a mindennapokban nagy szükségünk van. Tudunk töltődni és megfogja az embert lelkileg.
Az elsőáldozás ünnepére együtt készültek a kislányukkal, hogyan élték meg?
Sz: Csodálatos dolognak. Nagyon készültünk rá, és Gréti is nagyon készült.
M: Igen. Számomra még az volt nagyon szép, hogy visszahozta a gyermekkoromat. Én ugyan egészen kiskoromban voltam elsőáldozó. Gréti kicsit idősebben, de örültünk, hogy maga talált rá erre a lelkének fontos dologra.
De nem Önök nélkül. Hiszen a szülei példája nélkül nem jutott volna el mégsem idáig.
M.: Igen, kellettünk ehhez mi is természetesen. Biztattuk, szinte családi megvilágosodás volt. Valami mély visszatalálás.
Sz: Megismerkedésünktől kezdve bennünk volt a hit, csak mindig más szinten. Nem tudom miért, de nem sikerült a templomig eljutni. És úgy látszik, kellett ez a lépés a gyermek részéről.
A 13 – 14 éves gyermekek vallásos nevelése nem könnyű. Önök hogyan gondolják?
Sz.: Beszélgetések segítségével. Nem erőszakosan. Megbeszéljük a dolgokat.
M.: Gyermekünk a családunk élethelyzete miatt felnőtt közegben nőtt fel. Ezért jobban tudott beszélgetni velünk, mint néha a korabeli gyerekekkel. A beszélgetés Gréti számára, ahogy a mi számunkra is, nagyon fontossá vált az életben, a mindennapokban.
Sz.: Mondjuk is a kislányunknak, kérdezzél nyugodtan, mi őszintén válaszolunk, ha gondod van, fordulj hozzánk, segítünk, megbeszéljük. Nyíltan válaszolunk.
Úgy gondolom, nagyon szerencsés az a gyerek, akinek vannak nagyszülei, esetleg, mint az Önök esetében, dédszülei. A gyermek vissza tud menni a család történetében.
Sz.: Nagyszülők élete, a velük való együttlét nagy szerepet játszik, játszott a gyermekünk életében. De mondhatjuk, hogy a férjem és az én életemben is.
M.: Így van. Az igaz emberré való nevelésben, mindkét oldalon a nagyszülők jelenlétére is nagy szükség volt. Gréti neveltetésében a nagyszülők példája nagy szerepet játszik. Egyik oldalon a vallásos nevelés, példa is jelen volt.
Sz.: A gyermekünk úgy nőtt, hogy látta a nagyszülei, dédszülei életét, velük szoros kapcsolatban volt, talán ez is hozzájárult az érzékenységéhez, az empátia kialakulásához.
M.: Értékek között nőtt fel. Pl. érték az idős ember. Én úgy gondolom, az életre lett nevelve. Nem a virtuális világban létezik. Kisgyerek kora óta aktívan részt vett a nagyszülők, dédszülők segítésében. Nálunk nincs a gyerek szobájában TV. Nem tartjuk szükségesnek. Ha valamit nézni szeretnénk, megegyezünk, előre kiválasztunk valami filmet, amit közösen megnézhetünk. Jobbnak tartjuk, mintha a gyerek nézne kontrollálatlanul mindenfélét, főleg éjjel. De persze nem akartuk burokban nevelni. Neki is megvannak a szükséges modern technikai eszközök, ami a tanuláshoz, vagy a mindennapi élete bonyolításához kell.
Sz.: Néha olyan „Kakukk-tojás” szülőknek érezzük magunkat. Azok az értékek, amiket mi fontosnak tartunk, mintha kevésbé látszanának a társadalom egészében. És néha furcsának is érezzük ezt. Talán valami baj van velünk?
Nincsenek egyedül. Újra megerősödöm abban a gondolatban, hogy szükséges lenne a plébániákon házas- vagy tizenéves gyermekeket nevelő házas csoportra, ahol a szülők kicserélhetik tapasztalataikat, és nem érzik egyedül magukat. Más. Legyen feladata a családban a gyereknek?
M., Sz.: Nem legyen, kell.
Sz.: Jó az, hogy már tizenévesen szükség van az ő hozzájárulására a család szép életéhez. Például megtanulja a pénz értékét. Otthoni munkákban, pedig tegye, ami szívből jön.
M.:. Ha nincs bevonva a gyermek a család mindennapjaiba, csak a szobája a területe, mit lát a valóságos életből? Vannak, akiknek ölükbe esnek a különböző javak, és ha nem? Ha valaki mindig megcsinált körülötte mindent, hogyan alakul ki benne, hogy nekem is tenni kellene valamit otthon. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel a szülők leüljenek, beszélgessenek, csak úgy, pl. közös étkezések alkalmával. A kisgyerek, a nagyobb és a fiatal elmerje mondani a szüleinek: mi van vele, mi a helyzet körülötte. Ne féljenek a reakcióktól. Együtt beszélgessenek, ő is hadd mondhassa el, amit érez.
Sz.: Nem szabad, hogy egy gyerek féljen a szüleitől, így gondolom. Sokan nem mernek kérdezni, például a párkapcsolatról, az együtt járásról. Nem kérdezik meg, hogy most mit tegyek?
M.: Mindenki rohan, mindenki dolgozik, nincs idő a gyerekkel leülni. Pont a közös étkezések azok, amelyre azt mondhatjuk, hogy mi is a saját szüleinktől hoztuk otthonról. Legalább a vacsora vagy az ebéd idejére együtt ül a család. Felnőtt, gyerek kényszerítse magát arra, hogy legalább arra a fél órára legyünk együtt. Lehet, hogy sok családban ez rendszeresen nem megvalósítható, de amikor lehet, meg kell ragadni az alkalmat. A családunk számára fontos mondat: Az emberi kapcsolatok mindenek felett.
Szerző: Salamon Viktória
