Fiatalok és az Egyház

A Katolikus Egyház a mai fiatalok szemével

Milyen is az Egyház a fiatalok szemével? Miről is kellene beszélnie? Milyennek szeretnék ők látni? – többek között ezekre a kérdésekre keresték választ a Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 10.n osztályos tanulói.

Mit jelent számotokra az Egyház? – kérdeztem tőlük először. 

Hanna: Szerintem a valahova tartozást jelenti, azt, hogy bennünk van a tudat, hogy valakinek fontosak vagyunk, hiszen Isten mindig figyel ránk. Egy hely, amely menedék számunkra.
Eszti: Az Egyház összetartozást, egy szoros közösséget jelent számomra. Azok, akik hozzánk tartoznak, sokkal figyelmesebbek és talán látják azt, hogy a negatív eseményeknek is van pozitív oldala.
András: Nekem a segítségnyújtást, a támaszt, a hívő közösséget jelenti.
Áron: Az Egyház segít kitartani a belső meggyőződéseink mellett.
Dávid: Egy szóval tudnám értelmezni, ez pedig a közösség.
Máté: Az Egyház törvényeivel és irányadásával segíti a hívők közösségét.
Aliz: Az Egyház szerintem kapcsolat Jézussal.
Bogi: Egy védő, összetartó közösség, ahol biztonságban érzem magam és tudok beszélgetni, tudok tanácsot kérni a hitemmel kapcsolatban.
Daniella: Egyfajta otthont jelent. Én úgy érzem, hogy mindig számíthatok a papokra, a nővérekre, magára a Jóistenre.
Petra: Az Egyház olyan, mint egy nagy család.
Sára: Szerintem a keresztény felebarátainkkal való szoros kapcsolat, az egymás támogatása és az összetartozás.

Arra a kérdésre, hogy hogyan képzelik el ők a fiatalok Egyházát, sokszínű válaszokat kaptam. 

Volt, aki szerint a fiatalok közösségében mindenki nyíltan tud beszélni a hitéről, a fiataloknak szóló programokon a barátságos, közvetlen emberek hamar egymásra találnak és megértik egymást. A diákok megfogalmazták azt is, hogy jó lenne, ha még élőbb közösség lenne a fiatalok egyháza. Szerintük jó dolog, hogy a közelükben van a segítség – papok és nővérek –, ha kérdéseik vannak vagy beszélgetni szeretnének problémáikról. Nagyon szeretik, ha részt vehetnek nem hagyományos imaalkalmakon. Többen megfogalmazták azonban, hogy jó lenne, ha az Egyház az aktuális kérdésekre hamarabb válaszolna, hiszen a fiatalok azonnal szeretnek bizonyos dolgokról tájékozódni. A gimnazisták örülnének neki, ha még több kirándulást szerveznének számukra, amelyek erősítenék az összetartozást és olyanokat is meg lehetne szólítani, akik eddig nem voltak nyitottak arra, hogy beszélgessenek bizonyos témákról keresztény szemmel. Van, aki úgy véli, hogy bizonyos dolgokban engedékenyebbnek kellene lennie az egyháznak, pl. a házasság előtti együttélés tekintetében. Viszont abban mindnyájan egyetértettek, hogy közös legyen az a cél, amelyért és ahogyan élünk, ez a cél pedig az örök élet.

A brenneres diákok sok lelki programon vettek már részt, amelyekhez jórészt pozitív élményeket kapcsolnak, ilyen alkalmak voltak pl. ifjúsági találkozók (Nagymaros, MOM-Park), Tiszta szerelem-est, Imatábor, Szalézi tábor, Ifjúsági lelki napok, zarándoklat Erdélyben, óbudavári hétvége… felsorolni is nehéz. Csak mondják és mondják, hogy mi tetszett: „Legutóbb Budapesten a találkozón igazi fénytechnika fogadott minket. Minden fiatalos volt. Nagyon tetszett, hogy fiatalok szolgáltak fiataloknak.” – mondja Bogi, majd Daniella hozzáteszi: „Azokon a programokon különösen jól éreztem magam, ahol a fakultációkat magam választhattam ki. Volt olyan is, hogy a szentmise keretében a prédikáció helyett a kérdéseinket válaszolták meg az atyák.” András szerint a szentírási szakaszok magyarázatát úgy lehetne érthetőbbé tenni, ha azokat fiatalos szövegkörnyezetbe ágyaznák a lelki vezetők. Többen is hangsúlyozzák, mennyit jelent számukra, ha gitáros szentmisén vesznek részt. A diákok egyetértenek abban, hogy nehezen megszólítható közösség az övék, de szerintük a lényegre törő kommunikáció, a humoros forma hamar megnyerheti a fiatal korosztályt. Vonzóbb lenne, ha az egyház megtartva a kinyilatkoztatást, az üzenetét mégis modern formába öntve közvetítené.

Megjelent a Martinus 2019/4. számában, összeállította: H. Pezenhófer Brigitta

A Szeretet nyelvén szólni

A Szeretet nyelvén szólni

Fiatalok az Egyházban

Miként lehet a fiatalokat megszólítani, az Egyházhoz vonzani és ott megtartani? Erről, és a közösség erejéről beszélgetett Kálmán Gábor, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola 8. osztályos diákja Wimmer Roland atyával, a Szent László Katolikus Általános Iskola iskolalelkészével.

Ma mennyire könnyű megszólítani a fiatalokat, hogyan érik el őket?
Én azt hiszem, hogy semmivel sem nehezebb, mint régen. A kulcsszó: szeretet, bizalom. Ha valakit szeretettel megszólítunk, látja a bizalmat, tiszteletet, akkor azzal „mindenkit le lehet venni a lábáról”. Még azt a fiatalt is, aki a maga cinizmusával távol áll Istentől vagy az Egyháztól. Ha szeretettel közeledünk felé, akkor biztos, hogy őt is be tudjuk vonzani az Isten vonzáskörébe. Ha valaki szeretetet kap és ha csak a legkisebb jóság is van benne, mindig szeretettel válaszol. Az emberhez az emberen át vezet az Isten útja is. Rajtunk keresztül szólítja meg az embereket az Isten.

 Nap mint nap gyerekek között van. Hogy látja, mire van leginkább szüksége a fiataloknak?

Odafigyelésre, szeretetre, megbecsülésre és arra, hogy vegyük komolyan a gyerekeket is. Mindenkinek vannak örömei, problémái. Ha egy serdülő, fiatal látja, hogy meghallgatják, az ő öröme is öröm, az ő problémája is probléma, azonosulni tudunk vele, akkor biztosan a szívébe fogad minket. Mivel az ember társas lény, fontos, hogy legyenek barátai. Fontos, hogy az ember a barátaiban példaképeket is lásson. Mert amikor az embernek vannak barátai, tartozik valamilyen közösséghez, akkor ott elsősorban az értékeket próbáljuk meglátni és követni. Sajnos vannak közösségek, amelyek nem a jót közvetítik, hanem a rosszat. És egy serdülő, egy 8. osztályos, aki a középiskolát kezdi, hajlamos, hogy a rosszat kövesse és ne a jót. Ezért fontos megválogatni azt, hogy milyen közösségekhez, baráti tárasságokhoz tarozunk. Az biztos, hogy a templomok és a katolikus iskolák köré szervezett közösségek, még ha nem is tökéletesek, mégis valamilyen módon az örök értéket próbálják képviselni és jó példát próbálnak adni.

Mi a szerepe a fiataloknak az Egyházban?
Ők az utánpótlás. Nemzedékről nemzedékre adjuk tovább a hitet. A felnőttek feladata, hogy jó példájukkal megpróbálják a hitüket átadni, mint legnagyobb kincsüket. Nagy szükség van a fiatalokra, akiket a kisebb közösségeken keresztül tudunk feladatokkal megbízni. Ez már kicsit nehezebb, hiszen mindenkinek olyan sok feladata van, hogy nehéz rendszeresen egy-egy feladatra valakit megnyerni. De látom, hogy a ministrálóknak a közössége, felolvasók közössége milyen nagy megtartó erő a fiatalok számára. Évtizedek alatt tapasztaltam, hogy a ministránsok milyen jó barátok lettek és felnőttként is kitartott a barátságuk. Vannak, akik közös céget alapítottak.

Vannak-e erős katolikus közösségek? Egyátalán: hogyan építhetünk közösségeket?
A mai világ nagyon elvilágiasodott, de ahogy mondtam szeretettel minden megoldható. Olyan nagy közösségek, mint amik valamikor voltak, nagy katolikus egyletek már nincsenek. A társadalom szerkezetének megfelelően igyekszünk kisebb közösségeket kialakítani, akár a plébániákon. Pl. ilyenek a katekézis, a ministránsoknak, felolvasóknak szervezett közösségek, cserkészet, nyári táborok. Más struktúrában kell a mai világban az Egyháznak is helytállnia. Próbálkozások mindig vannak. Az biztos, hogy a fiatalok is vágynak a közösségre, de valahogy elidegenedett a társadalom. Mindenki elvonul magába: ez az én házam, váram. Nem nagyon tartják egymással a kapcsolatot az emberek. És ez is az Egyház feladata, hogy pl. közösségeket szervezzen. Ilyen volt a báli szezonban Sárváron a Katolikus Bál, ahol hasonló gondolkodású emberek szórakoztak együtt. Meg lehet találni a módját, hogy egy nagy közösségbe szervezzük azokat akik Krisztus útján járnak. Ilyen tervem pl. családi nap szervezése. Vagy éppen a gyerekek szüleivel való találkozás. Mert minden a legkisebb közösségből a családból indul ki. És az a legfontosabb, hogy a család legyen egészséges, hogy a család legyen olyan otthon ahol az ifjú, a gyerek jól érzi magát.

Ha egyetlen mondattal buzdítaná a fiatalokat, mi lenne az?
Egyedül Krisztusnak érdemes élni. Ő az út, az igazság, az élet. Az ő útján járni, az ő életének a jó példáját követni, ennek van értelme. És hogy az ember ne a saját gondolatait tartsa érvényesnek, hanem tudja az életét rábízni Istenre. A mai fiatalok az Egyházban megtalálhatják a helyüket. Aki a Katolikus Egyházban nem találja a helyét, az sehol sem fogja. Olyan sokrétű, annyi féle lelki irányzat működik az Egyházban, mindenki oda tartozhat ahová akar. Ha itt nem találja meg a valaki a lelke nyugalmát, akkor máshol sem fogja. Mi szerető közösség akarunk lenni, a magunk hibái, gyengeségei ellenére. Szeretettel hívunk mindenkit magunk közé, aki egy szép, tartalmas életre vágyik.

Megjelent a Martinus 2019/4. számában

Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő…

Betlehemes játék

Ó jöjj, ó jöjj
Üdvözítő,
beteljesült már
az idő..

Boldog Brenner János
Általános Iskola
2.c. osztályával (2020)

IFJÚSÁG

VIDEÓ

A teljes videó itt is megtekinthető...

Play Video

Miért lettem keresztény?

Miért lettem keresztény?

Sokan teszik fel a kérdést: miért fontos a vallás, és miért pont a kereszténység? A válaszok sosem egyszerűek, főleg, mert az embernek is nyitottnak kell lennie a válaszokból fakadó tettekre. Káldiné Magda Henriett osztotta meg velünk saját élettapasztalatát és válaszát a kérdésre.

Ateista családba születtem, egész gyermekkoromban azt hallgattam, nem számíthatok senkire, csak magamra, nem bízhatok senkiben, csak magamban, Isten és a túlvilág létezését nem bizonyították, a másvilágról még senki nem jött vissza, hogy ennek ellenkezőjét állítsa. Mindez akkora hatással volt rám, hogy templomban, misén sosem vettem részt, húsz évesen, a most már sógorom ferences ballagásán voltam először úgy templomban, hogy ott misét tartottak, de ki kellett mennem a szertartásról, mert rosszul éreztem magam. Ugyanakkor már gyerekként is úgy éreztem, nem lehet, hogy csak anyag van a világon, ha meghalunk, nincs semmi, kukacok martalékává leszünk, akkor pedig mi értelme ennek az egész földi létnek.

Tizennégy éves lehettem, amikor a három évvel fiatalabb unokahúgom – akinek a családja szintén nem hívő – megkérdezte, hiszek-e Istenben. Azt válaszoltam, hiszek egy mindenek fölött álló hatalmasságban, erőben, mert kiábrándító lenne, ha csak mint anyag léteznénk, és nem lehetünk csak mint anyag, ha érzünk és gondolkodunk, van lélek, amellyel ki tudja mi történik a halál után. De Istent akkor még azonosítottam a keresztény vallással, amely nagyon távol állt tőlem. Az isteni erő létezésében hittem, mert legbelül éreztem, hogy van, kell lennie, hiszen ember egyedül nem alkothat olyan csodákat, mint például a gótikus templomok.

Tizenhat évesen megadatott, hogy járhattam a chartres-i katedrálisban, ahol elfogott az az érzés, hogy kell, hogy létezzen Isten, mert ilyen gyönyörűséget alkotni ember nem képes isteni segítség nélkül. Huszonnégy évesen keresztelkedtem, de nem belső meggyőződésből. A férjem szerette volna – legfőképpen az anyukájára tekintettel – az egyházi esküvőt. Ezt követően viszont soha nem  erőltette, hogy menjek vele misére. Azért eljárogattam, főleg családi alkalmakkor.

A 2018 őszén indult katekumen képzésre sem igazi belső meggyőződésből jelentkeztem, hanem barátnőim miatt. Nem akartam kimaradni egy számukra fontos dologból. A kilenc hónap alatt aztán lassan megtörtént, hogy most már késztetést érzek arra, hogy a szó minden értelmében jelen legyek a miséken, és ha zaklatottabb lelkiállapotban is megyek, megnyugszom. Nyár elején – nem sokkal a bérmálásom után – volt a kis keresztlányom elsőáldozása, ahol is engem kért meg, hogy kísérjem be a templomba. Szerintem én voltam a legbüszkébb és a legboldogabb a kísérő felnőttek között.

Bár még mindig úgy érzem, hogy nagyon az elején járok, de végre elindultam az Isten felé vezető úton, és talán választ is kapok arra a gyermekkorom óta foglalkoztató kérdésre, mivégre is vagyok ezen a világon.

Káldiné Magda Henriett