Az emlékezet háza

Miért alapították a gyűjteményt 20 évvel ezelőtt, miért fontos, hogy elinduljon?

Húsz évvel ezelőtt a legfontosabb feladat az volt, hogy funkciót találjunk a szocialista időben lelakott és jórészt üresen álló egykori domonkos rendháznak. Az épületről egy korábbi műemléki kutatás kiderítette, hogy fő falai középkoriak, így ez a legrégebbi, ma is álló domonkos kolostor Magyarországon. Ennek fényében eléggé egyértelmű volt a cél: a vasvári kolostorban – amely így mintegy a domonkosok magyarországi folytonosságának jelképe – egy történeti gyűjteményt kell kialakítani. A magyar domonkosok az 1950. évi feloszlatás idején egy viszonylag kicsi és fiatal közösséget alkottak, 1938-ban váltak önállóvá a korábbi osztrák-magyar rendtartományból. Bár az egyes rendházak és rendtagok értékes anyagokat őriztek, a rendtartománynak nem voltak történeti gyűjteményei. Az államosítások idején sok minden megsemmisült, szétszóródott, jobb esetben állami gyűjteményekbe került. 2001-ben azt tűztük ki célul, hogy a kallódó értékeket gyűjtjük össze. Ma ott tartunk, hogy gazdag könyvtári, levéltári és muzeális anyag gyűlt össze Vasváron, és most már elkezdtük visszaigényelni az állami intézményekben őrzött domonkos anyagokat is. 

Hogyan segítik az emlékezést és persze a jövő építését?

A vasvári domonkos kolostor és a benne elhelyezett rendi gyűjtemény az elmúlt két évtized során jelképes hellyé vált a Domonkos Család – a rend férfi és női ága, valamint a világi harmadrendiek – számára. Jelképezi a magyar domonkosok múltját, az évszázadok során felhalmozott – szellemi és tárgyi – értékeit és  természetesen a történelmi korszakokon átívelő küldetését is. A nagy traumákat megélt közösségek számára fontosak “az emlékezés h, ahol felidézhetik összetartozásuk alapjait. Be kell látnunk, hogy a magyar egyház – és benne a domonkos rend – a szocialista korszak évtizedei alatt nagyon nagy megrázkódtatásokat, mondhatni megaláztatásokat élt meg. Ezeket nem szabad elfelejteni, de nem is szabad benne ragadni az önsajnálatban. Vasvár egy olyan hely, amely a domonkosok számára segít tudatosítani, hogy ez egy sok évszázados rend, amely történelme során számtalan válságos helyzetet élt meg, de ezekből a válságokból mindig sikeresen jött ki – többnyire a történelmére, hagyományaira és a rendi karizmájára támaszkodva.

Milyen kiállítási anyagokon keresztül ismerhető meg a domonkos rend élete, működése?

A gyűjtemény kiállítása alapvetően egy rekonstruált kolostori tér, folyosóval, könyvtárral, szerzetesi cellával és egy kiállító teremmel. A gyűjteményünk legértékesebb darabjai itt vannak elhelyezve: a XVI-XVIII. századi nyomtatványok egy történelmi hangulatú könyvtárteremben kaptak helyet, a folyosót barokk festmények díszítik, a szerzetesi cella pedig XIX-XX. századi tárgyakkal van berendezve. A rendtörténeti gyűjtemény azonban több mint egy kiállítás, a tetőtérben kialakított raktárakban a kiállított anyag sokszorosát őrizzük. A kiállítóterek az átlag látogatót szólítják meg, akik itt egy általuk ismeretlen világgal szembesülnek, a raktárak anyagai a kutatókat várják, akik egyre gyakrabban keresik fel Vasvárt.

A látogatók többsége számára talán a berendezett szerzetesi cella a legérdekesebb.

Ahogy említettem a látogatók többsége számára a kolostor ismeretlen világ. Nagy részük az alapvető egyházi fogalmakkal sincs tisztában, a szerzetességről pedig csak halvány elképzeléseik vannak. A “cella” szó sokak érdeklődését felkelti, bár a legkevésbé sem úgy gondolnak rá, mint a visszavonulás, az elmélkedés és a tanulás helyszínére. Sok mindenről lehet mesélni egy tárlatvezetés során, ez is az evangelizáció egyik útja … 

Honnan kerülnek elő anyagok? Milyen szempontok alapján válogatnak, hogy mi kerülhet a gyűjteménybe?

Pincéből, padlásról, templomtoronyból, zsibiről és a legkülönbözőbb helyekről. Számos régiségkereskedő és antikvárius ismer már bennünket, és jelzik, ha domonkos vonatkozású anyag került a látókörükbe. Meglepő tárgyak és dokumentumok kerülnek elő, a XI. századi kódextöredéktől a 20. századi fényképekig. Hogy egy Vas megyei példát említsek: néhány éve egy kereskedőn keresztül szereztük meg a domonkos nővérek szarvaskendi házának naplóját. Az 1936-tól egészen 1950-ig vezetett feljegyzések nem csak tartalmuk miatt érdekesek, a díszkötésbe kötött vaskos kötetet természetesen kézzel írták és a nővérek kis akvarell festményekkel, iniciálékkal és szép keretekkel díszítették – olyan, mint egy középkori kódex. De sok értékes dokumentumot kapunk magánszemélyektől is, az egykori atyák és nővérek rokonságától, vagy olyan emberek leszármazottaitól, akik 1950-ben segítették menteni a rendi értékeket az államosítás elől. Szeretném kérni az újság olvasóit is, hogy jelezzék számunkra, ha van tudomásuk kallódó domonkos dokumentumokról, műtárgyakról vagy könyvekről.

Azt sem feledhetjük, hogy nem csak a rend múltját akarják bemutatni, hanem segítik a jelenben is a rend megjelenését. Többek között rendtörténeti kiadványokkal, városnéző sétákkal, de készítettek édességet és legújabban mézbort is. Szóval épül a 21. századi domonkos brand.

Vasváron készülnek tudományos kiadványok, szervezünk konferenciákat, de a kiállítás és az ismeretterjesztő programjaink alapvetően a nagyközönségnek szólnak. Próbálunk bekapcsolódni a turizmusba is, ehhez pedig ma – különösen vidéken – elengedhetetlenek a helyi termékek. Egy kolostornak pedig illő, hogy legyen kolostori terméke. A ma divatos kolostori, vagy apátsági sör-bor-pálinka helyett egy egyedi dolgot szerettünk volna felmutatni, így akadtunk a mézborra. Ennek a mézből erjesztett alkoholos italnak megvannak a középkorig visszanyúló és a kolostori élethez is kapcsolódó hagyományai, bár Magyarországon nem nagyon volt divatos, és ma sem sokan kísérleteznek vele. Ez az édes deszertital jól passzol az ugyancsak általunk fejlesztett “dominikáner” süteményhez, amely mind megjelenésében (fekete-fehér színek), mind pedig tartalmában (narancslekvár – a narancs Szent Domonkos egyik kedvenc gyümölcse volt) jól illeszkedik a domonkos hagyományokhoz. Ennek ellenére nem domonkos brand-et építünk, hanem helyit, az általunk megálmodott és talán egyszer majd megvalósuló “Dominikánus Ház” arculatán dolgozunk, néha kissé előre szaladva.

Milyen célkitűzésekkel vág neki a következő 20 évnek az intézmény?

 Ezt a bizonyos “Dominikánus Ház”-at úgy képzeltük el, hogy az nem csak egy múzeum és tudományos gyűjtemény, hanem egy lelkiségi, kulturális és közösségi központ, elsősorban a Domonkos Család, de általában az egyházi közösségek és a vallási turizmus számára.  Ehhez a kolostorépület egészét egységként kellene kezelni, fogadótérrel, vendégszobákkal, előadó termekkel és persze vendéglátó hellyel, ahol mézbort és dominikánert kóstolhatunk. Húsz évre ez éppen elegendő feladat!