Skip to content

Isten hozott, legyél üdvözölve honlapunkon!

KATIKON 02

KEDD

2021. május 4.

Jn 14,27-31a

kereszt 300

SZERDA

2021. május 5.

Jn 14,27-31a

NévteleKehely001n-1

PÉNTEK

2021. május 7.

Jn 14,27-31a

NAPI EVANGÉLIUM

reggel: 7:30 órakor
este: 19 órakor

RÓLUNK 

TÖRTÉNELEM 

800 éve közöttünk – Ünnepelnek a domonkos szerzetesek

ARS SACRA 

Krisztus arra hív mindannyiunkat, hogy átadjuk neki életünket. A szombathelyi Loretto Közösség is erre bátorít minket dalával.

PROGRAMOK

A Szombathelyi Werner Alajos Egyházmegyei Kántorképző 2021. augusztusában megrendezi első Egyházzenei Táborát augusztus 8-14-ig, azzal a céllal, hogy próbáljuk megszólítani és az egyházzenének, kántori szolgálatnak megnyerni mindazokat -elsősorban fiatalokat- akik érdeklődnek az egyházi zene iránt és szívesen kipróbálnák magukat e területen és könnyebben szánják el magukat esetlegesen a kántori oklevél elvégzésére. A tábor ökumenikus alapon kerül megrendezésre, felekezettől függetlenül, tehát evangélikus és református érdeklődőket is várunk. Szakmai-zenei órák, lelki, kulturális és szabadidős programok egyaránt a tábor részét képezik majd.

Elérhetőség: Lakner-Bognár András zeneigazgató, 0630 5917821. laknerbognarandras@gmail.com

Házaspárok lelkigyakorlata Szombathelyen 2021 nyarán. Jelnetkezési információk...

Házaspárok lelkigyakorlata lesz gyermekfelügyelettel a Martineum Felnőttképző Akadémián
2021. június 25. (péntek) 18.00 – június 27. (vasárnap) 14.00 között.
Vezeti: Molnár János atya (Zalaegerszeg)

Részvételi díj szállással és teljes ellátással: 18.000,- Ft/házaspár

A gyermekek után kérjük, hogy lehetőségeitek szerint járuljatok hozzá a költségekhez!
Jelentkezési határidő: 2021. június 10.
A létszám korlátozott, érdemes időbenjelentkezni.
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet.
Martineum Felnőttképző Akadémia, 9700 Szombathely, Karmelita u. 1.
Elérhetőség, információ: markovits@martineum.hu www.martineum.hu

30 év 30 km. A 30 éves Szombathelyi Egyházmegyei Karitász jubileumi zarándoklata

A zarándoklatot vezeti: dr. Székely János megyéspüspök

Időpont: Május 21. 6.00

Helyszín: Szombathely, Jézus Szíve-templom – Kőszeg, Jézus Szíve-templom

Please select listing to show.
február 2024
hétkedszecsüpénszovas
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3

Neked adatik meg, hogy elnyerd sok száz katolikus hívő őszinte szeretetét...

ingyenes felsőfokú oktatás, kollégiumi elhelyezés, étkezés, sport és önfejlesztő tréningek...

Evangélium

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Szent János evangélista hosszan, részletesen leírja Jézusnak az utolsó vacsorán mondott tanítását, ami az ő búcsúbeszéde. Ezt a beszédet olvassuk részleteiben a következő napokon. A mai szövegünkben a békesség az alaptéma: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek” – mondja Jézus. A későbbiekben a béke, mint ajándék többször is megjelenik, a feltámadt Jézus köszönti így tanítványait: „Békesség nektek!” (vö. Jn 20,19, Jn 20,21, Jn 20,26).
Jézus egyértelműen megkülönbözteti az általa adott és az Atyától származó békességet attól a békétől, amit a világ nyújt. Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy a Római Birodalomban erőszakkal, katonai erővel igyekeztek fenntartani a békét, a lázadó mozgalmakat a lehető leggyorsabban letörték. A katonai fellépés és megtorlás sokszor túlzó volt, hogy elvegyék a kedvet a további lázadásoktól. Jézus nem ilyen nyugalmat és nem ilyen békét ad az embereknek és a nemzeteknek. Az ő békéje nem a hatalomgyakorlók által az elnyomottakra kényszerített nyugalom. Az ő békéjének alapja az emberek közti egyenlőség és az igazságosság. A krisztusi béke az öröm forrása.
Milyen légkör uralkodik a környezetemben? Hogyan járulhatok hozzá a béke építéséhez a családomban, a munkahelyemen és az egyházi közösségemben?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!
 
(Kérésre naponta szívesen megküldjük Önnek e-mailben a napi evangélium szövegét, és a hozzá kapcsolódó elmélkedést és imádságot. Az ingyenes szolgáltatásra itt iratkozhat fel.)

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

A szőlőtőről és a szőlővesszőkről mondott jézusi példabeszéd megértéséhez nem szükségesek komoly biológiai ismeretek, elegendő ennyit tudnunk, hogy a szőlővesszők a szőlőtőről fakadnak, nőnek, és ha egy vesszőt levágnak a tőről, az nem fog tovább élni, nem képes gyümölcsöt érlelni.
Az ószövetségben a szőlőskert Isten népét jelképezi (vö. Iz 5,1-2). Az emberek olyanok, mint egy szőlő, a választott nép pedig mint egy nagy szőlőskert, amelyet Isten nagy gondossággal ültetett Palesztina dombjain (vö. Zsolt 80,9-12). De a szőlőskert fejlődése nem úgy történt, miként azt Isten elvárta és elgondolta. Nem termett ízletes gyümölcsöt, hanem csak savanyú szőlőt és ehetetlen vadszőlőt, azaz a választott nép nem engedelmeskedett, nem teljesítette Isten parancsait. Ezért Isten úgy határozott, hogy új szőlőskertet telepít, új szőlőt ültet. Az új szőlőtő pedig Jézus Krisztus, az Isten Fia. Hozzá, az új szőlőtőhöz kapcsolódik vesszőként az újszövetség népe, a krisztusi közösség, az Egyház tagjai. Hozzá kapcsolódunk, belőle élünk, általa tudjuk a szeretet gyümölcseit teremni.
A hasonlat szerint Isten a szőlőműves, aki időnként elvégzi a metszést, azaz eltávolít rólam minden feleslegeset és mindazt, aminek nem kell növekednie. Istennek ez a tevékenysége az én lelki fejlődésemet szolgálja.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szeretetedet. Taníts minket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!